Millei Lajos:‬ Vigyázok rád

Kifésülöm az életedből a tegnapok fájdalmát, vigyázok rád
konok-hegyű tűmmel megfoltozom,
vigaszcérnával összevarrom szakadt lélekruhád.
Jövőízű tiszta vízben áztatom napokon át,
hogy elvegye a múltad sókönnyes, megkeserült,
remény-nélküli, dohos szagát.
Majd életféltő két kezemmel kimosom én,
s míg mosolyhabok énekelnek a víz tetején,
a szivárványszínű mosóporom varázslását
már nem szennyezi be kívülről érkező vád,
mert fénylő hitem erejével vigyázok Rád.
Megszáradni napfonatú kötélre rakom,
s míg létem szele óvón csókolja jövődet
a bársonyba bújt esti alkonyon,
én párás szemű vasalóval várom a száradást,
és kigőzölöm életedet. Nem lesz több szakadás.
Kisvirágú szép szirmokkal díszítem ruhád,
és irigykedhet akkor a gonosz külvilág,
mert igaz-élű mosolyra ébred majd a szád,
hisz melletted leszek mindig, s úgy vigyázok Rád.

‪

Somlyó Zoltán: Két szív között

A szív forrong, lázad - de vár is...
Látod, hogy eljött ez a nyár is...
Hallod-e, hallod-e, kedves?

Fogd le a szíved, zárd le a szádat.
A nyár a fénybe hullott alázat.
Csitt, csitt... Légy engedelmes...

Forró a szél, hozzád nem enged. -
Köztünk a mély jázminlehellet...
Érzed-e, érzed-e, drága?

Az úton százszor elakadnak,
akik egymás felé rohannak,
nézve a hold sugarába...

Két szív suhan... S történjen bármi;
oly szép: nem remélni, de várni...
A száj ég, a szem szöge nedves...

Egy nap, egy perc egyszer majd hírt hoz...
Közeledünk... a csókhoz?... a sírhoz?...
Ki tudja, ki tudja, kedves...

Szilágyi Domokos: Ha nem vagy itt

Vagy a levegő, amelyet beszívok,
a táplálék, amelyet visz a vér,
a látásom vagy - tán meg is lepődném,
ha tenszemeddel rám tekintenél -;
vagy, észrevétlen, mint ahogy a kéz,
a szív, az agy, a gondolat, akármi,
életem része, melyet bármikor
keresetlen is meg tudok találni; -
s mint a bonyolult óramű, ha elvész
egy alkatrésze, s tiktakja kihagy,
olyan lennék nélküled; és csak akkor,
csak akkor tudnám igazán: ki vagy.

Tóth Éva: Virágének

Adjon Isten forró nyarat
szerelmet szabad ég alatt
a fejem alá zöld füvet
fejem fölé a kék eget
daloljanak a madarak
virágok virágozzanak
tüskebokrok elrejtsenek
szabadon szerethesselek
hadd lehessünk meztelenek
mint az első szerelmesek
karomban elringassalak
magamba fogadhassalak
legyek örökre egy veled
tested temesse testemet.

Juhász Ferenc: A mindenség szerelme

Kezdetben volt a csönd, és nem tudta még,

hogy mért kíván szeretni...

Kezdetben volt a hang, és nem tudta még,

hogy mért kíván szeretni...

Kezdetben volt a köd, és nem tudta még,

hogy mért kíván szeretni...

Kezdetben a vágy csak önmagara várt még...

lassan, tompán, mélyéből remegve.

Kezdetben nem voltál Te sem,

csak a vágy volt, a csontváz nélküli, reszkető,

lágy indulat, a szurok-sűrű fortyogó, forró akarat

világ-tűz, vízözön,

ismeretlen és titkos robbanások,

május-szagú álmok, test-nélküli vallomások...

.

Én nem kutattalak, mint csillagász az égen

egy új csillagot.

Matematikával, képlettel, logikával

számítva ki, hogy másutt sehol, csak ott lehetsz,

csak ott vagy, ott, az idők kezdetétől,

társak között, még láthatatlanul.

Mert kezdetben nem voltál Te sem,

csak a vágy volt...

És mégis éreztelek, és mégis tudtalak,

robbanva törni készültem feléd, ragyogva vártalak,

de még csak reszketés, sejtelem

voltál te is, voltam én is szívedben,

mégis tudtalak,

tündöklött bennem az eleve-bizonyosság,

hogy megszületsz gyöngéden s félelmetesen,

mert hiszem, hogy van eleve-elrendelés,

mert ehhez az értelem kevés,

és nem oly céltudatos a megismerés, az elhatározás,

mint az órával mérhető idő,

s az órával mérhető elektromosság.

És mégis tudtalak,

fölfogtalak és vártalak,

tudtalak léttelenül,

mert kezdetben közös volt minden elem,

mert kezdetben én is a csönd virága voltam,

mert kezdetben Te is a csönd virága voltál,

kezdetben csak a vágy volt,

ahonnan fölszabadultál.

Kiss Judit Ágnes: Fantázia, fantázia

        

Ma éjjel úgy kívántalak, ahogy
nem tehetném, hisz nem tudom, milyen
lehet az érintésed (túl azon,
hogy átkarolsz tánc közben). Hát igen,
legjobb szeretőnk a fantázia,
belemerülünk (vagy éppen ő belénk?),
s nem is kell más eszközt használnia
az embernek, hogy jó legyen. Elég
egy mondat, amely ízt vagy illatot,
színt vagy tapintást pontosan idéz,
s az összes élvezet, mit adhatott
agy és test, minden szó mögül kinéz.
(Hogy mért kellenek versek még ide,
ezek után ne kérdje senki se.)

Szlukovényi Katalin: Cím nélkül

        

Hogy volt-e oka, vagy csak így esett,
már nem találgatom. A tény a lényeg:
így alakultunk. (Ki?) Határeset,
sőt határátlépés. De lénye tényleg
úgy telibetalált, akár a pinty.
(Nemcsak e képzavar zavar, ha már itt
tartunk.) Hol is tartunk? Barátaink
szerint csupán a végkifejlet számít,
de nem értek egyet. (Egyet nem értek
ugyan én sem, te sem tudod a választ,
tartok tőle, de úgyis csak tévképzet,
kiről mit tartunk, vagy hogy bárki választ.)
Mindegy. (Így sem árullak el, ne félj.)
Nincs is egyes szám második személy.