Márai Sándor: Az ablak

A mozdulat, mikor idegen városban, estefelé, idegen ablakon kinyúl egy női kéz, s behajtja az ablaktáblákat.
A szobákban lámpa ég; s most egyszerre söt ét lesz. Odabenn élni kezdenek az estének, a családnak, a szerelemnek, vagy egy gondolatnak, talán csak a vacsorának kezdenek élni. A női kéz kizárta e mozdulattal a világot. Valami bensőséges és nemesen érzéki kezdődik odabenn, valami dacos és titokzatos. Egy vacsora is lehet titokzatos a behajtott ablaktáblák mögött.
A vándor megáll az ablak előtt, melynek szárnyait az imént zárták le. Az út már sötét és harmatos. Cigarettára gyújt, felnéz az ablakra, tudja, hogy minden kísérlet, mellyel a másik világ felé közeledik, nevetséges és reménytelen. Talán még felmehetne az idegen ajtóhoz, kopoghatna. De aztán eszébe jut, hogy már elfelejtette a kopogás titkos jelét.